A csomag tartalma:
Bencze Ilona
- Arány és erény
- Az egyik jön, a másik megy
-
Arány és erény
Első könyvében öninterjút készít, mellyel bepillantást ad az életébe.
Borítók fotói: Emmer László
Bencze Ilona meghatározó alakja a színház- és filmművészetnek. Neves magyar filmekben játszott, abban az időszakban, amikor a magyar film fénykorát élte. Emlékezetes színházi alakításainak és kitűnő énekhangjának köszönhetően számtalan prózai és zenés darabnak volt főszereplője.
Művészetének elismeréseként 1988-ban Jászai-Mari díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Saját szavaival élve:
“Mindnyájan írjuk a saját regényünket. Ki úgy, hogy »csak« éli, ki úgy, hogy egy adott időben papírra is veti. »Első könyvem« egy öninterjú magammal, magamról. Rejtőzködő vagyok, magánemberként nem vágytam publicitásra, a szerepeimben akartam kitárulkozni, megélni a szélsőségeket. Pedig hányszor tették fel a kérdést: »Mi a titka, művésznő?« Ezzel a könyvvel mégis kinyitok néhány kaput. Résnyire, hogy bepillanthassanak. Nem összegzés, nem számvetés, csak megállok a jelenlegi állomáson és eltűnődöm. Aztán egy szusszanásnyi szünet után robogok is tovább, mert még van hová, és van miért. De addig láthatóvá válik néhány történés és a hozzáfűződő gondolataim. Mert ami eddig volt, az sem érdektelen. Sőt.”
Terjedelem: 124 oldal
Méret: 215 × 260 mm
Szín: 4+4
ISBN-szám: 978 963 715 7226
Kiadás éve: 2010.
Kiadó: Galenus
Keménytáblás, cérnafűzött könyv.
-
Az egyik jön, a másik megy
Könyvajánló:
Bencze Ilona ajánlása:
„Tisztelettel szólok mindazokhoz, akik ezt a könyvet kézbe veszik. Aki látott már színpadon vagy filmen, televízióban, ha találkoztunk már korábban néző-színésznő viszonylatban, annak könnyebb lesz ráhangolódnia, hiszen van egy kiindulási pont….
… De ha nem, akkor sem lehetetlen. Ma már gond nélkül hozzáférnek rólam szóló információkhoz néhány kattintással. Lehet, hogy nem találnak túl sokat, mert nem vagyok napi szinten ezeknek az „oldalaknak” a szereplője, de alapvető adatok megtalálhatók. És az kezdetnek elég is, ha az érdeklődés megvan. A többit megtalálja „ARÁNY ÉS ERÉNY” című első könyvemben és abban, amelyet most tart a kezében.”
Méret: 213×260 mm
Oldalszám: 136 oldal 4+4 szín color
ISBN 978-963-7157-61-5
A szerzőről:
Bencze Ilona meghatározó alakja a színház- és filmművészetnek. Neves magyar filmekben játszott, abban az időszakban, amikor a magyar film fénykorát élte. Emlékezetes színházi alakításainak és kitűnő énekhangjának köszönhetően számtalan prózai és zenés darabnak volt főszereplője. Művészetének elismeréseként 1988-ban Jászai-Mari díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.